A nemzedékek közötti szolidaritás európai napjának megünneplése!
2013. április 29.
Vegyen részt az Európa-szerte valamennyi iskola számára nyitva álló generations @ school ezévi programjában!
Nyerjen fényképezőgépet osztálya számára! Ha pedig tanulói 15 évesek vagy annál idősebbek, még egy remek brüsszeli utazás elnyerésére is esélye van!
A generations @ school arra ösztönzi a tanárokat, hogy szervezzenek olyan együttes tevékenységet a tanulók és közösségeik idősebb tagjai között, amely segítségével megvizsgálhatják, hogy miként járulhat hozzá egymás jobb megértéséhez a generációk közötti párbeszéd. E találkozón megvitathatnak mindkét generációt érintő kérdéseket, vagy elindíthatnak egy olyan közös projektet, amelynek során az idősek és a fiatalok rendszeresebben dolgoznak majd együtt.
Tekintettel arra, hogy az Európai Unió a 2013-as évet „A polgárok európai évének” nyilvánította, ez az év jó alkalom lenne a tanároknak, a tanulóknak és az idős embereknek arra, hogy április 29-én vagy akörül szervezzenek beszélgetéseket Európáról, annak múltjáról és jelenéről, valamint arról, hogy mit tehetnek az idősek és a fiatalok közös összefogással a holnap Európájának építése érdekében.
- Mit is jelent európai polgárnak lenni?
- Milyen uniós jogokat szereztünk az európai integrációs folyamat során?
- Milyennek érzékelik e jogokat a holnap polgárai, és miként kívánnak élni velük?
- Milyen legyen az az Európa, amelyet átadunk a következő generációnak?
Ha a valamennyi generációnak szóló, Európa jövőjére vonatkozó üzenet kialakítása érdekében kapcsolatot teremt a fiatalabbak és az idősebbek között, elnyerheti a különdíjat: egy brüsszeli osztálykirándulást!!! (Csak a 15 éves vagy annál idősebb tanulók részére)
Miért vegyen részt?
- Értékes időt tölthet el egy más generáció képviselőjével,valamint az ismeretek, tapasztalatok és készségek megosztása révén kölcsönösen gazdagíthatják egymást.
- Más európai iskoláknak is bemutathatja intergenerációs tapasztalatát.
- Különböző elképzeléseket oszthat meg Európával kapcsolatosan.
- Versenyben vehet részt és díjakat nyerhet.
- Részvételéért oklevelet kap.
Bővebben a részvétel módjáról





